Receptek

Indiai ételek

Gujarati samosa

Változat zöldséges táskára

  • 300 g finom liszt
  • 1/2 kávéskanál só
  • 2 evőkanál citromlé
  • 100 ml víz
  • 225 g friss zöldborsó
  • 3 közepes burgonya
  • 3 kicsi sárgarépa
  • 2 evőkanál ghí vagy növényi olaj
  • 1 kávéskanál római kömény
  • 1/2 kávéskanál fekete mustármag
  • 1 1/2 evőkanál szezámmag
  • 2 kávéskanál só
  • 1 kávéskanál kurkuma
  • 1 finomra vágott erős zöldpaprika
  • 1 kávéskanál finomra reszelt friss gyömbér
  • 3 kávéskanál cukor
  • 1 kávéskanál garam masala
  • 2 evőkanál víz
  • ghí vagy olaj a sütéshez

A lisztbe belekeverjük a sót, majd citromos vízzel lágy, rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Félretesszük, míg a tölteléket készítjük. A felmelegített ghíben kipattogtatjuk a fekete mustármagot, beleszórjuk a római köményt és a szezámmagot, és kicsit megpirítjuk őket. Hozzáadjuk a borsót, és egy fejjel lefelé fordított fedővel lefedjük az edényt. A fedőbe kevés vizet öntünk, így kis lángon puhára tudjuk párolni a borsót. Ekkor belekeverjük a parányi kockákra vágott burgonyát és a durvára reszelt répa felét. Sóval, kurkumával, paprikával, gyömbérrel, cukorral és garam masalával fűszerezzük.

Amennyiben szükséges, alá öntünk 1-2 evőkanál vizet, és fedő alatt addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Egy tálcára terítjük, és hűlni hagyjuk. Közben a tésztából 12 vékony lepényt nyújtunk. Hatot olajjal vagy olvasztott vajjal vékonyan, egyenletesen megkenünk, megszórjuk liszttel, majd a másik hatot ráborítjuk. Még egyszer kinyújtjuk az így kapott hat lepényt, majd langyos serpenyőben nagyon óvatosan addig melegítjük mindkét oldalukon, míg kettéválnak. Vigyázzunk, nehogy kicsit is megbarnuljanak! Így ismét 12 lepényünk lesz, melyeket kettévágva 24 félkört kapunk. Száraz konyharuhába csomagoljuk őket.

Fogunk egy félkört, és a rajz szerint kis tölcsért formálunk belőle. 3 evőkanál lisztből és vízből készített csirizzel ragasztjuk össze az érintkező széleket. Megtöltjük a főtt zöldségekkel, majd ráhajtjuk, és csirizzel leragasztjuk a tetejét. Ügyeljünk, hogy ne maradjon rés, mert akkor sütés közben belefolyik a zsiradék, és a samosa nehéz lesz. Elkészítjük a többi samosát is, majd bő ghíben vagy olajban aranybarnára és ropogósra sütjük. Paradicsomchatnival vagy tamarind chatnival az igazi!

Elkészítési idő: 1 1/2 - 2 óra.

Regisztráció Elfelejtett jelszó


Az élelmiszerbiztonsággal
kapcsolatos feladatainkat
a HACCP System Kft.-re bízzuk.
HACCP SYSTEM KFT.


© VegaFutár vegetáriánus étel ki- és házhozszállítás
Email: info@vegafutar.hu, Tel: 30 / 758-40-08